Már nagyon rég óta szokás, hogy karácsonykor ajándékot adunk, azonban fontos, hogy tisztában legyünk azzal, hogy pontosan milyen közegben milyen meglepetéssel érdemes szolgálni. Hiszen családi, vagy éppen baráti környezetben sokkal könnyebb dolgunk van, mint például akkor, amikor az üzleti partnereknek szeretnénk megköszönni az egész éves együtt működést. Hiszen ez utóbbi esetben érdemes előre gondolkodni a céges ajándék kapcsán. Mivel ezeknek az ajándékoknak kellően bele kell illenie a cég tevékenységébe, valamint nem hátrány, ha van megfelelő helye a logónak is. A céges ajándékok esetében ez kifejezetten fontos. Persze a hagyományos megoldások, mint a logózott bor, vagy éppen egy minden napi használati eszköz sokak számára jó választásnak bizonyulnak, azonban mindig vannak olyan cégvezetők, akik szeretik a különlegességeket és az egyediséget. Ekkor viszont érdemes a speciális termékek közül választani, amelyek nem csak könnyedén emblémázhatóak, de ez mellett tökéletesen használhatóak akár még a hétköznapok során is.