Amikor az ember elkezdi a tanulmányait, még nem is, igazán tudja mi is lesz belőle. Aztán ahogy telnek az évek, szépen lassan körvonalazódik, hogy mihez is kezdjen, és végül elvégzi azt az iskolát, ami szakmát ad a kezébe. De ezzel még közel sem biztos, hogy munkahelye is lesz, ahol tudja majd kamatoztatni a megszerzett tudást. Az elhelyezkedésnél, minden pályakezdő küzd azzal az előítélettel, hogy, ha nincs tapasztalata, akkor már nem is lehet jó munkaerő, és csak a baj lesz vele. A SzegediAllas.hu oldal ebben tud az ember segítségére lenni, amennyiben helyben kíván valaki elhelyezkedni. Itt megtalálhatóak a városban éppen nyitott pozíciók, amire a megfelelő végzettséggel, bátran lehet jelentkezni. Persze nem szabad válogatás nélkül minden állásra jelentkezni, szorítkozzunk, csak a szakmába vágó helyekre és minden jelentkezést úgy adjunk le, mintha az lenne az egyedüli állás, ahova be szeretnénk jutni. Ebben az esetben nem lesz felületes és összekapott a pályázat és akkor, talán komolyabban is vesznek minket, ha azt látják komolyan, érdekel minket a dolog.