Rengeteg olyan céges dokumentum van, amelyet hosszú időn keresztül meg kel őriznünk, éppen ezért gyakran kinyomtatva kerülnek tárolásra. A fekete-fehér nyomtatás nagyobb mennyiség esetén igen kedvező áron történhet, éppen ezért érdemesebb ezt a fajta megoldást választani, amikor a tárolásról van szó. Mivel ezt a szolgáltatást igen gyakran veszik igénybe a cégek, így a kivitelező oldal igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy maximálisan kiszolgálja a felmerülő vásárlói és megrendelői igényeket. Természetesen ezért jött létre az a szolgáltatás, hogy a nyomtatni kívánt anyagokat elküldhetjük e-mailben a céghez, ahol a nyomtatást meg szeretnénk rendelni, majd egy futár kihozza nekünk a kész anyagokat. Ezzel rengeteg időt és energiát spórolhatunk meg magunknak, arról már nem is beszélve, hogy minden ránk bízott feladatot teljes mértékben elvégezhetünk. Ez nagyon fontos, hiszen a határidőket mindig be kell tartanunk. Amint pedig minden szükséges nyomtatás elkészült, már küldhetjük is a következő adag nyomtatni valót, amely ugyanilyen rövid határidő alatt elkészülhet, mint az előző anyag.