A fiatalok sokszor már az iskola mellett elkezdenek dolgozni, mert szeretnének akár nagyobb mennyiségű zsebpénzre is szert tenni, emellett pedig még a szakmai tudásukat is fejleszteni tudják, amennyire csak lehet. Természetesen vannak olyan cégek, akik kifejezetten azért hoznak létre gyakornoki pozíciókat, hogy segítség azokat, akik még tanulnak. Persze ilyenkor már olyan pozíciókkal találhatják szembe magukat, amelyek valódi feladatokat generálnak, de az sem mindegy, hogy pontosan milyen irányelvek szerint tanítják őket a szakemberek. Gyakornoki munka a DombovarAllas.hu böngészésével is könnyedén található, viszont nem mindegy, hogy az adott munkahely mekkora távolságra van a lakhelyünktől. Nem csak azért, mert ennek köszönhetően nem kell sokat utazni, de hosszabb távon spórolhatunk is, ha nem kell bérletet, vagy folyamatosan menetjegyet vennünk. Ha pedig több alkalommal is vissza látogatunk, hogy gyakornokként dolgozzunk, a végén még egy teljes munkaidős állásra is szert tehetünk, ami tökéletes kezdete lehet a karrierünknek és annak, hogy minőségi szakemberekké váljunk.