Ma már a magánóvodákba egész évben be lehet íratni a kisgyermekünket, már két és fél éves kortól. Az állami óvodákba a három éves gyermeket lehet beíratni, és szeptember elsejétől járhat. Sajnos elég nagy létszámú csoportokkal dolgoznak az óvónők és a dadák. Ez azt jelenti, hogy leterheltek és nem tudják a gyermekeket megfelelően nevelni. Ez nagy hátrány a kicsiknek is. Az a szülő, akinek dolgoznia kell, inkább a magánóvodákat válasszák gyermeküknek. Budapesti lakosoknak érdemes a kerületükben keresni, vagy a munkahelyükhöz közelit. Csak be kell ütni a keresőbe, hogy magánóvoda Budapest, és több lehetőséget is találni. A kis létszámmal működő csoportokban nevelt és foglalkoztatott gyermekek, sokkal fejlettebbek értelmileg, mint az állami, nagy létszámú, közel harmincfős csoportokban. Akár külön-külön is foglalkoznak a gyermekkel, és fejlesztő játékokkal foglalják le őket. Vannak többnyelvű (angol, német, olasz és egyéb) óvodák is, ahol játékosan nyelvtanulással is foglalkoztatják a kicsinyeket. Ebben a korban a legfogékonyabbak az ismeretek elsajátítására.