Minden ingatlan kapcsán ugyanolyan fontos a védelem, hiszen csakis abban az esetben tudunk maximális szinten mindent kézben tartani, ha a nyílászárók maximális védelmet nyújtanak. Amikor úgy döntünk, hogy szeretnénk például az összes ajtót és ablakot kicseréltetni, akkor teljesen új zárrendszerek is beépítésre kerülnek, ennek köszönhetően pedig nem kell aggódnunk amiatt, hogy a régebbi zárak esetlegesen tönkre mennek, vagy éppen nem úgy működnek, ahogyan kell. Az új bejárati ajtó kapcsán azonban szóba kerülhet a zárszerelés is, amit mindenképp érdemes profi szakemberre bízni, hiszen ha így teszünk, akkor minden tökéletes lesz minden egyes zár működése. Amikor pedig még a zárcserék előtt állunk, viszont azt tapasztaljuk, hogy az ajtó, vagy éppen az ablak nehezen záródik, számolnunk kell azzal, hogy bármikor tönkre mehet, vagy éppen beszorulhat, ami igen kellemetlen szituációkat eredményez. Ekkor pedig valóban senki más nem tud nekünk segíteni, mint egy profi szakember, aki rövid időn belül házhoz jön.