Nem véletlen, hogy azok a gépek, amelyek képesek arra, hogy nyomtassanak és vágjanak is, igen sokrétűnek mondhatók. Nem csak azért, mert egyedi címkéket, formákat és matricákat produkálhatunk velük, de ezen kívül valóban eladható termékeket varázsolhatunk az egyedi tervezésű nyomatok segítségével. Vannak, akik mindent megtesznek annak érdekében, hogy saját termékeik kelendők legyenek, így a csomagolásra sok időt és persze energiát szánnak. A matrica nyomtatás során pedig mindig szem előtt kell tartani, hogy a felhasznált anyagok magas minőségűek, ennek köszönhetően ellen állnak a nedvességnek, vagy éppen a folyamatos napsütésnek is. Az előállítási árak pedig mérettől függően igen kedvezően alakulhatnak, ami az egyes termékek gyártóinak szintén remek hír lehet. Akár matt, vagy éppen fényes fóliára is nyomtathatunk, attól függően, hogy inkább élénkebb színeket szeretnénk, vagy éppen olyan elegáns megjelenést, amely bárhol megállja a helyét a későbbiek folyamán. Ezzel kapcsolatban érdemes konzultálni a gyártó cégek szakembereivel is.