Az üveg már évszázadok óta jelen van a piacon, a konyhában kifejezetten nagy szerepe van. Az üveg kancsó akár több méretben is megtalálható egy háztartáson belül, hiszen nagyon jól mutat benne a kávézáshoz némi tej, de egy meleg nyári délutánon egy jeges hűsítő tárolására is alkalmas. Az üveg kancsók nagyon jól bírják a magasabb hőt is, tehát arra is lehetőségünk van, hogy egy hideg téli estén egy jó forró teát készítsünk benne. Az üveg kancsók esetében több fajta típus közül választhatunk, hiszen vannak magasabbak, amelyeket nem csak a házon belül, de kívül is használhatunk, ezen felül vannak alacsonyabbak is, melyekhez általában társul egy szűrő is. Ennek a szűrőnek a segítségével készíthetünk bennük olyan teákat is, amelyek nem filteresek. Ha pedig hűtőben szeretnénk némi hideg üdítőt tárolni, akkor is nyugodtan vegyünk elő egy üveg kancsót, majd ebbe tegyük bele a hűteni kívánt üdítőt. Az üveg kancsó nem csak mutatós, de nagyon hasznos dolog is egy háztartásban, így érdemes akár több méretben is otthon tartani.