Amikor eljön az az időszak, hogy össze szeretnénk kötni az életünket a párunkkal, mindenképp oda kell figyelnünk arra, hogy mennyit szánunk a nagy napra. Természetesen fontos, hogy a pár folyamatosan egyetértésben legyen, hiszen csakis így lehet könnyedén elérni azt, hogy olyan legyen a nagy nap, ahogyan azt mi szeretnénk. Fontos a ruha, a helyszín, a meghívottak száma, valamint az esetleges programok is. Ha pedig bármiféle gond lenne a nagy napon, akkor az esküvő szervező az, aki azonnal meg tud mindent oldani. Az pedig, hogy pontosan mennyibe is kerül az egész ceremónia, igen csak változó, hiszen rengeteg mindenből tevődik össze maga az ár. Ha szeretnénk élő zenét is a lagzin, akkor erre is érdemes a költségvetés során oda figyelni, hiszen az esküvői zenekar ár szintén igen változó lehet. Függ attól, hogy mennyi ideig zenél a banda, valamint hogy mennyire ismert az a zenész társulat, akit megbízunk az élő zenével. Ha pedig egy különleges helyszínen lesz a szertartás és utána a lakodalom is, akkor szintén várható, hogy némi plusz költséget számolnak fel majd a szakemberek.