Felnőtt táncosként biztosan tisztában vagyunk azzal, hogy mennyire fontos manapság, hogy minden kiegészítő pontosan az előírásoknak megfelelő legyen. Nem csak azért, mert így biztosítva van számunkra a kényelem, de azért is, mert így tökéletes biztonságban lehet a testünk minden egyes pontja. Az olyan komoly és valóban fontos eszközök, mint például a tánccipő, egy olyan alapvető dolog, amelyet akkor is be kell szerezni, ha éppen csak a legelős táncóránkra tartunk, hiszen könnyedén komoly sérüléseket szenvedhetünk a rossz mozdulatoknak köszönhetően. A megfelelő cipő viszont pontosan úgy fogja a bokánkat és az ízületeinket is, ahogyan kell, így elkerülhetőek a balesetek. A balerináknak azonban egyszerre több fajta cipőre is szüksége lehet, hiszen a hagyományos változat mellett a spicc cipő is elengedhetetlen részét képezi a tánctanulásnak. Ugyanis vannak olyan gyakorlatok, amelyeket csakis ezen eszköz segítségével lehet a balettban kivitelezni. Többek között a különleges cipőorrnak köszönhetően.